A falu lovardája

Itt vannak a lovak helyei, a tündék előszaretettel töltenek sok időt erre, hiszen értik az állatok nyelvét.

Az istálló ajtóból belibbenő szellő felém sodorta azt az ismerős illatot! Régen nem éreztem már, a friss sírhant és a hervadó virágok illatának mámorító keverékét! Megfordultam és megpillantottam.
"Na a kis Szöszke, barátkozni próbál és éppen velem?"
-Valóban gyönyörűek!-mondtam, mosolyt erőltetve arcomra.- Erre vitt az utam. Gondoltam benézek.

-Erről-arról. Mindenhonnan és sehonnan! Fontos ez? Most itt vagyok!-az utolsó mondata kicsit agresszívabbra sikerült, mint ahogy szerette volna.
-Bocsánat. Nem akartam gorombának tűnni.
"Dehogynem! Elvégre ki ez és mi a fenét akar tőlem, ráadásul itt köpködi a kajája maradékát?! Hova kerültem?"- gondolta.
Persze pókerarca mit sem árult el érzéseiről.
A nevem Evangeline. Benned kit tisztelhetek?

-Bocs de az én időmbe nem a lánykollégiumban tanították az illemet. Akkoriban az illemtanár a kard és a korbács volt. Érted már? Több mint 400 éve élek ezen a nyüves-férges planétán. Megértheted ha nem vagyok olyan kifinomult, de a vének már nehezen tanulnak újdonságokat.-még őt is meglepte ez az őszinteségi roham.
Elgondolkodott szavain.
-Kezdjük onnan mikor bejöttél. Lehet hogy megy ez az egész kicsit könnyedebben is. Nem mostanában gyakoroltam a társalgást.
S valóban. Most gondolta csak végig mióta is... már vagy hatvan éve a másokkal való érintkezés kimerült nála a táplálékszerzésben. De most itt van ezen a csodás körnéken.
"Miért is ne?" gondolta. Talán nem volt véletlen, hogy erre a vidékre vetődött. " Talán most újra kezdhetném... Talán."
-Evangeline vagyok! -mondta egy fokkal őszintébb mosollyal, s baráti jobbot nyújtott a "Szőkeség" felé.

-Család? Nos...hát...-kissé megilletődött ezen a kérdésen. Már egy ideje nem gondolt a családjára. Lesütötte fejét és elgondolkodott. Megpróbálta felidézni édesapja arcát, öccse mosolyát, édesanyja simogató szemeit. Halvány derengés volt csupán. Felpillantott a lányra, az kíváncsian fürkészte fekete szemével.
-Volt! Rég volt.-sóhajtott mélyet.- Részben az ő hibájuk, hogy most mi itt beszélgetünk.
Hosszú percekig csak nézték egymást.
-Elmesélem ha érdekel. De ha nem a világért sem untatlak. Beszélhetünk másról is.-habozott kissé.-Kérdezted a kardforgatást, ha úgy alakul szívesen megtanítalak pár mozdulatra. Nem nagy ördöngösség.
Mondókája végén biztatónak szánt mosolyt küldött a Szöszke felé.

Hol kezdjem?.... Legtisztább ha beszélek a származásomról. Gazdag család elsőszülött lánya voltam. Apám nem volt csalódott, mert nagyon fiús lány voltam. Nem érdekeltek soha a szép ruhák, a divat. Imádtam hallgatni a véres vadászatok történetét, az egykor vívott csaták csatakos emlékeit. Mikor már elég nagy voltam hozzá apám fiúruhát adott rám, magával vitt vadászni, kardforgatást tanított. Anyám persze nem volt oda ezért. Mindig azon kesergett apámnak, hogy "Milyen nő lesz így a lányából. Közönséges semmirekellő, nem találsz mellé tisztességes férjet, ha férfit nevelsz belőle." De apámat nem hatotta meg ez az üresnek tartott fecsegés. De anyám nem adta fel. Tizenkét éves koromban megszületett az öcsém. Ekkor megszakadt apámmal a kapcsolatom. Onnantól kezdve én csak a lánya voltam.- dühös lett az emléktől. hogy ne uralkodhassanak el rajta az érzések lesütötte szemét,s kezét olyan erővel szorította ökölbe, hogy Körmei húsába martak. Majd mély sóhaj tört fel tüdejéből. Folytatta.
-Lány lettem, csak egy lány... az nem gyerek az nem szeretetre méltó az csak lány. Gyűlöltem az öcsémet sokáig túl sokáig. Ha tudom, hogy ilyen kevés jut nekünk máshogy viselkedek. Rá voltam mérges holott apámra kellett volna. Görcsösen próbáltam visszaszerezni a szeretetét. Hiába. Fiú ruhát húztam megveretett, vadászni akartam menni, megveretett. Minden amit addig csinálhattam büntetést vont maga után. A környéken elterjedt a hírem, így gondolhatod senki nem akart feleségének, az ifjak öregek min min kerülték a házunkat. De semmi még apám szigora sem tört meg. Nem Makacs voltam mint egy ifjú kanca, aki betörés előtt áll.-elmosolyodott a hasonlatán.
-Már 19 éves voltam, akkoriban "vénlány", mikor minden megváltozott. Apám hosszú útról tért haza, de nem volt egyedül. Egy idegen férfi jött vele. Valami üzlettárs vagy mi. Nem tartottam érdekesnek, a vacsoráig ki sem jöttem a szobámból. Bosszúnak szántam ezt is. Mikor vacsorához készülődtem az életem fordulópontjához közeledett. Anyám a legszebb ruhámat erőltette rám. Később ezt nem bántam annyira.-úgy érezte ezen a ponton elpirul, pedig ő már nem tud elpirulni, "vajon látszik?"
-Mikor leértem a szalonba ott állt a végzetem, Magas volt, erős, jóképű, kortalan. Beleszerettem. A részleteket hagyjuk, séta, beszélgetés, gardedám stb. Két hét múlva apám elé állt azzal a határozott szándékkal, hogy csakis engem akar! Megveszik ha nem lehetek az övé. Áldást kaptunk a frigyre. Miután megvolt az esküvőnk. Nem messze a mi birtokunktól saját házat, földet vettünk. Boldog voltam, nővé váltam lélekben is. Újdonsült férjem sokat utazott, rengeteget voltam egyedül. Sokat jártam haza. Ekkor kezdett kötődés kialakulni öcsém és köztem. Szerettem.
Itt elmélázott csupán egyetlen másodpercig, mégis óráknak tűnt, ahogy az emlékek képek, mind élesebben peregtek szeme előtt. Folytatta.
-Egy komor holdvilágos estén ez is elmúlt. Férjem hazatért, éjjel volt már késő éjjel. Nem tudtam aludni csak forgolódtam, így hallhattam amint a kocsi begördül a ház elé. Felpattantam és az ablakhoz rohantam. Még láttam ahogy kedvesem belép az ajtón. Hallottam lépteit, furcsák voltak, mintha direkt zajt akart volna csapni,s mégis oly tompán puhán lépdelt. Felfelé jött a lépcsőn. Szívem a torkomban dobogott. Nem akartam, hogy belépjen az ajtón nagyon ijedt voltam. Az ágy széléig hátráltam. éreztem, hogy nincs tovább, csak vártam. Az ajtó lassan óráknak tűnő másodpercekig tárult fel. Belépett. Jeges rémület futott végig rajtam, hideg veríték csordult le szatén hálóingem alatt. Nem ő volt....már nem. Sápadt volt, megváltozott. Felém indult lassan, puhán, mint a vadmacska aki éppen áldozatát cserkészi be. Éreztem, hogy hiába minden ellenállás. Megadtam magam, akkor egyszer életemben. -lehajtotta fejét mint aki elszégyellte magát.
-Megállt előttem, egészen közel hajolt. Éreztem jeges, hideg bőrét, halálszagú leheletét. Egészen lassan megcsókolta számat majd orcám majd a nyakamhoz hajolt...-elhallgatott. Felnézett a lányra. Olyan izgatottan várta a folytatást, hogy az már szinte viccesen hatott. Ez egy kissé oldotta az emlék keltette feszültséget.
-Nem tudom hogy történt. nem emlékszem másra csak a kínzó szomjúságra, s valami zavaros magyarázatra tőle. -elmosolyodott, kaján, félelmetes mosoly ült ki az arcára szinte teljesen eltorzítva vonásait.
-Megöltem. Bosszúból, amiért elvette a boldogságom. Ez a magyarázat a mogorvaságomra. Az életem tettem fel arra, hogy elintézzem az olyanokat mint ő. Az egy dolog ha gyilkolsz, hogy életben maradj, de hogy ilyet tegyek. Undorodom tőlük.-megvetése ismét haragot ébresztett, mely ugyan nem volt olyan erős mint előtte, de látszott rajta.
Ránézett a Szöszkére s csevegő hangra váltott-Halljuk a te sztoridat! Rólam már szinte mindent tudsz.

-Ne sajnálj, a férjem ugyanolyan disznó, mint akiket üldözök. Semmit nem érzek a halála miatt...De talán mégis. Elégedettséget. Igen elégedett vagyok a munkámmal.
Barátságosan nézett a lányra.
-Sanyarú sorsod volt. De azt mondod itt némi megnyugvást találtál? Igaz lehet? Szép vidék, tetszik. -mélyen beleszagolt a levegőbe, majd folytatta.-Lehet hogy maradok egy kicsit. Nem tudsz egy helyet, ahol meghúzhatom magam. Igazság szerint csak pár órája vagyok itt. Semmit nem ismerek és Rajtad kívül Szöszke egy lelket sem. Javasolj valamit.
Szélesen, barátságosan elmosolyodott.

Pár pillanatig eltűnődött a lány szavain. Hogy ő, pont ő lakjon egy olyan helyen, ahol mások csak úgy nyüzsögne. Hiszen mióta élete már nem is emberi nyelven értelmezett élet, azóta egyedül volt. Nem keresett társaságot. De valami az súgta ebben a Szöszkében bízhat, még ha fenntartásokkal is.
Utána nézett. Látta, hogy már távolodik, mindjárt eltűnik az erdő fái között.
"Végül is mit veszíthetek?"
Majd elindult a Szöszke után. S együtt tűntek el a sűrűben.