Kikötő - A kereskedelmi csomópont

Niiv elmélyedve sétált a kikötőben. Csak nézte a tenger csillogó hullámzását és régi életére gondolt. Szerette ugyan a falkát, a családját, de emlékezett még rá, hogy mennyire jó volt az igazi családjával még emberként. Bár akkor még kisgyerek volt és nem láthatta meg a világban a rosszat. Most annál több szörnyűséget érzékelt. Bűnök, melyeket a világon élő fajok követnek el nap mint nap. A kirekesztő viselkedés, amikor félve és undorral tekintenek rá a puszta létezése miatt.
- Nem szeretem ezt a világot. - vallotta be magának félhangosan. Csak a tengernek merte ilyen nyiltan kimondani ami a szívét bántotta. Tudta, ha a falka tagjai megsejtenék, hogy milyen keserűség lakozik a szívében, akkor azonnal megpróbálnának "segíteni" neki. De ő nem szerette, ha nagy figyelem terelődött rá. Így tehát csak állt mint egy kőszobor és hallgatta a tenger bús morajlását.

Niiv kissé összerezzent, mikor egy éles hang csattant a háta mögött. Megpördült a tengelye körül és rámeeredt az elf lányra. Kimért, kutató pillantásokkal mérte végig az idegent, aki közben bemutatkozott és magához invitálta Niivet. Niiv nem tett eleget a kérésnek. Tudta, hogy nem szabad bedőlni a kedveskedők hívásának. Az elfekben még kevésbé bízott mint akármelyik más fajban. A vámpírok taplók voltak, de legalább őszintén kimutatták a gyűlöletüket. Az emberek rettegve futottak el mindig. De az elfek édes szavakkal csalják magukhoz az áldozatukat. Szépségükkel, álca-kedvességükkel sokakat meg tudtak téveszteni. De Niiv már rég eldöntötte, hogy ő ugyan nem fog a figyelmetlenek közé tartozni. Már csak a falka védelme miatt is. Hisz Niiv az egyik legjobb harcos a csoportban, nagy veszteség lenne, ha harcra kerülne a sor. Niiv kimért pillantásokkal tekintett a lányra, aztán lassan válaszolt:
- A nevem Niiv. Niiv Moon. És vérfarkas vagyok.- közölte, mintha ennyi éppen elég lenne ahhoz hogy az elf nő ne szóljon többet hozzá. Számított rá hogy a lány majd felpattan és elfut, vagy valami gorombát vág Niiv fejéhez. De arra is számított, hogy talán, majd kedveskedéssel megpróbállja tőrbecsalni a farkaslányt. Így mozdulatlanul a helyén maradt és figyelte Laihil reakcióit.

Niiv megfeszülve hallgatta Laihil beszédét. Nem mozdult meg és nem lépett közelebb, csak figyelt és várt. De mikor a lány megjegyezte, hogy volt egy vérfarkas barátnője, akkor kissé felvonta a szemöldökét. De azért nem élte bele magát a dologba. ~Ki tudja, hogy tényleg így volt-e?~ gondolta keserűen. De nem bírta megállni, hogy meg ne kérdezze:
- És mi történt Lilyannel? - kérdezte csendesen és Laihil mellé sétált lassú kimért léptekkel. Messzebb állt meg az elffel egy vonalban. Aztán nekidőlt egy kiszáradófélben lévő fa törzsének. És várta a választ.

Niiv még mindig feszülten figyelte Laihilt, de aztán kicsit ledöbbent amikor a lány elmondta, hogy mi is történt vele a múltban.
- Sajnálom. - mondta Niiv csendesen és őszintén. Nagyon is jól tudta, hogy milyen elveszteni a számunkra fontos embereket. - És mi lett a harmadikkal?- Kérdezte érdeklődve Niiv. A tünde lány következő kérdésére nemlegesen rázta a fejét. Leült, még mindig távol Laihiltől és kíváncsian meredt a lányra.
- Elmesélhetnéd. Igazán érdekelne. Az az igazság, hogy nem nagyon emlékszem hogy pontosan honnan is származok. Csak annyit tudok hogy egy déli tájról. Terngerpart mellett éltem. - mondta legondolkodva. Aztán a lányra nézett és várta a mesét.

Niiv szótlanul hallgatta Laihilt. Aztán a lány kérésére belefogott a mesélésbe:
- Nem igazán emlékszem a településre. Csak az érzésre emlékszem. Olyan nyugodt és boldog voltam. - mondta semmibe révedő szemekkel. Újra ellátogatott a múltjába. - Aztán egyik éjjel ránktört egy farkashorda. Nem tudom mennyien halhattak meg, mert én elmenekültem. De nagyon sötét volt és nem vettem észre hogy a szikla nem biztonságos. Lezuhantam a tengerbe. Meghaltam volna, ha a falka vezére Nour meg nem ment. Ő változtatott át és aztán a farkasokkal nevelt fel. Igyekszem minél jobban a falka hasznára leni, mert viszonozni szeretném mind azt a jót amit ők adtak nekem. - mondta Niiv és sandán Laihilre tekintett.

Niiv nem tudta mit válaszolhatna a lány kérdésére. Hiszen természetesen nem szeret szörnyeteg lenni, de el kell fogadnia ami. Így csak ennyit mondott:
- Szeretek a falka tagja lenni. - Ez végülis igaz volt, mert tényleg családjaként szerette a falkát. A lány távozóra fogta és kezet nyújtott niivnek. A lány értetlenül meredt a nőre. De aztán kimérten megérintette a lány kinyújtott kezének tenyerét az egyik ujjával. Így el is fogadta a kézfogást, de mutatta is, hogy még nem bízik a nőben. Aztán Laihil elsétált. Niiv hosszan nézett utána. Figyelte a lány kecses mozgását. Mikor Laihil eltűnt újra gondolataiba mélyedt és figyelte az egyre sötétebb színekben játszó óceán vizét. Arra eszmélt fel, hogy már sötét van. A falkatagok, már biztos aggódnak érte amiért ilyen sokáig elmaradt. Így felpettant és futni kezdett. Jobb ha minél előbb hazaér.