Égszínkék tisztás

-Nem vagy étvágygerjesztő. Fura a szagod. Csak csodálkozok, ha megszokom a látványt nem bámullak tovább, ígérem.
Próbált uralkodni magán.
-Ha annyira utálnak titeket akkor valószínű ti sem vagytok különbek. Elvégre nem fújnának rátok ha olyan tökéletesek vagytok. Nem vagy Te egy egészen kicsit rátarti?
Összeráncolta homlokát és szigorú tekintet ült ki addig csodálkozó arcára. Még hogy egy kalap alá vegyék egy korcs kutyával. Fúj!
- Egyébként a nemesség meg beképzeltség nem ugyanaz.- húzta fel kissé az orrát. Annyira már nem is tartotta csodálatosnak a tündéket.

André olyan halkan suhant keresztül az éjszakai tájon, mint a szél. Nemesen, határozottan és tettrekészen. Egy apró kis szisszenés se jelezte, hogy a vámpír épp vadászni indul. Julie orvossága már ott lapult zakója belső zsebében, de szűksége volt még ételre is. Aztán miután kigyógyította a lányt a tudatlanságból, kiszed belőle mindent. Ez volt a terv. Ám mikor az égszínkék tisztásra ért fura látvány tárult szeme elé. Egy vámpír és egy senkiházi kis vízitünde beszélgettek. A férfi kíváncsisága felülkerekedett józan eszén. Tudta, hogy most sürgetőbb dolga is lenne, de nem bírta ki, hogy bele ne üsse az orrát kicsit. Így hirtelen irányt váltott és egy szempillantás alatt a két nő mellett termett. Széles mozdulattal meghajolt - enyhén a vámpír nő felé fordulva - és így szólt:
- Szép estét hölgyeim. Egy kis éjszakai szócsere? - kérdezte és lehengerlő mosolyt küldött a nők felé.

Hirtelen bukkant fel az idegen a semmiből. Kissé hátrahőkölve nézett a férfira aki széles mozdulattal üdvözölte őket.
"Ez meg? Mi ez a bárgyú vigyor az arcán? Ha azt gondolja ez jól áll neki akkor ki kell ábrándítsam szegényt"-gondolta kissé megvetőn. Érezte visszatér igazi önmaga. Levetette két nappal ezelőtt felvett stílusát.
-Először látom ezt a...- végigmérte-...ezt az urat.
-Ki vagy?- fordult a jövevényhez. Szavai kissé lenézőre sikerültek, de nem bánta.
"A tünde úgyis azt mondta beképzeltek vagyunk!"

A fogadtatása ahhoz képest, hogy milyen illedelmesen szólította meg őket, nem volt túl intelligens. Inkább alacsonyrangú parasztasszonyok válaszát vélte felfedezni bennük. A tündétől nem is várt volna mást, hiszen a két faj nem túlzottan szimpatizál egymással, de a fajtájabeli nő egyenesen sértő hangnemet ütött meg. André még nem látott ehhez hasonlót. A nőnek éreznie kellene, hogy kivel van dolga. Még a tünde is megérezte, hogy a férfi nem sima mezei vámpír, hanem tiszta vérű. Nyilván találkozott már hasonlóval azért tűnik André ilyen ismerősnek számára. De ez a vámpír lány meglehetősen furcsa volt. Ennyire tudatlan, vagy ennyire beképzelt. André hirtelen nem tudta eldönteni mit gondoljon róla. Így inkább maradt az illedelmes stílusnál. Csak egy ember volt a világon aki miatt el tudta veszíteni a hidegvérét és az Julie volt. A neve alapján valószínűleg be fogják tudni azonosítani. Úgy vette észer, hogy a vámpír lánnyal egy idősek lehetnek. Akkor pedig kellett, hogy halljon a Rettegett Rose klánról.
- Az én nevem André Rose és kegyedetekben kit tisztelhetek? - kérdezte hűvös udvariassággal. Bár a tünde szavaira enyhén biccentett a fejével.

Nem vett tudomást a férfiról. A tündéhez beszélt.
-Csak, mert az az igazság, hogy nem én választottam ezt az egész életet. Ők osztották rám. A tiszta vérűek közül egy. Csak tudnám melyik volt.- komor lett. Legszívesebben most azonnal továbbállt volna. De úgy érezte az itteni fajtársai közelebb vihetik céljához. Ezen elgondolkodott. "Talán ő is segíthet."
-Evangeline Desernauts a nevem.- fordult Andréhoz, az előzőnél udvariasabb stílust felvéve. Még egy halvány ám cseppet sem szívből jövő mosolyt is megejtett. De nem volt túl bizakodó a vámpírral szemben.

André meglepetten felhúzta a szemöldökét. Tehát csak ennyi? Juie miatt ismerős a tündének. "Ez a lány kiakasztó! Hogy lehet hogy lépten nyomon ismerik. Ráadásul még talán jóban is van egy tündével..."- gondolta bosszúasna. De arca nem árult el semmit gondolataiból.
- Nos, történetesen ismerem. Méghozzá elég közelről...- mondta sokat sejtetően. Evangeline-ből kibukott, hogy nem akart vámpír lenni, csak azzá tették.
- Tudod a legtöbb ember nem akar vámpír lenni. Ők meghalnak általában. Nem is értem őket. Vámpírnak lenni egyenesen fantasztikus. De én már nem is emlékszem mikor változtattam át bárkit is utoljára. Nem alacsonyodom le ilyen szintre. Szóval légy oly kedves és ne keverj össze senki közönséges akárkivel. - hangjába belebújtatott egy kis barátságos stílust. Nem szeretett a fajtársaival vitatkozni. Ki tudja mennyit lendíthet a helyzetén ha összebarátkozik a nővel? Evangeline pedig egyenesen csak nyerhet az ügyön. Egy tiszta vérű pártfogó a legjobb amit elképzelhet.

- Született vámpír vagy, valóban? Sajnálom, hogy olyan nyers voltam az imént! Bocsáss meg.-mondta. s közben az járt a fejében, hogy ha közel kerülhet hozzá akár meg is találhatja akit keres.
"Nagyszerű lehetőség ez, nem szabad kihagyni"-gondoltan.
-Gondolom, ha vámpírnak születek én is így gondolom, de ha tapasztaltad már a másik oldalt igazán nem könnyű elfogadni, hogy az egész életed megváltozott. De nem kívánom, hogy megérts, ezért hagyjuk is a témát.
"Kedvesnek és előzékenynek kell lennem vele és talán ő is barátságosabb lesz bár meg kell hagyni van egy stílusa" -végigmérte a férfit majd elhatározta kedves lesz vele.

André félmosolyra húzta a száját és titokzatosan Eleniel felé fordult:
- Nos, gyengélkedik a szentem. Az hallgatás agykáropsodásokkal járhat néha napján. De ne aggódj érte! Most viszem az orvosságot. Talán ő is leszűri majd gyógyulása után a tanulságokat. Az egészségre vigyázni kell. - mondta egy gunyoros mosoly kíséretében. Közben végigmérte újra Evangeline-t is. A lány szemében most már más csillogást látott. André tudta, hogy ott már majdnem nyert ügye van. Kölcsönös közreműködés. Jó lesz egy szövetséges Julie ellen, hiszen a nőt soha nem szabad alábecsülni.
- Nem kell bocsánatot kérned! Teljes mértékben megértem, hogy miért voltál elutasító. De, szép erény az érzelmek átértékelése. - mondta mosolyogva fajtársának.
Ekkor egy árny sétált be a körbe és hízelkedő szavakkal üdvözölte a beszélgetőket. André veszélyt érzett. Tudta, hogy egy vámpír áll mellette és mégsem az. Valahogy furcsa volt. De nem tudta volna megmondani, hogy mi olyan különös az alakba. Talán a kinézete, talán az érzés miatt, de megfeszítette izmait. Meredten nézte az idegen minden egyes mozdulatát. A férfi viszont szép beszéddel lepte meg a vámpírt. Hirtelen roppant szimpatikussá vált André számára.
- Én is üdvözöllek idegen. Mi járatban errefelé? - kérdezte illedelmesen biccentve.

André válasza csak még inkább megerősítette benne az elhatározást, hogy ezzel a férfivel ha teheti szövetségre lép.
A semmiből egy árny termett a hármasuk mellett. Magas volt, udvarias, hízelgő. Egy pillanatig tettszett neki a férfi. Ám amint hozzá ért jeges borzongás fogta el. Megmagyarázhatatlan vonzás és taszítás kettős érzése lett rajta úrrá.
Nem válaszolt. Nem tudott, zsibbadtnak, tompának érezte az érzékeit. Minden erejével azon volt, hogy ezt leküzdje és újra önmaga legyen.
Gépies mozdulattal az idegen felé biccentett. Csak nézte.

Oberon tovább udvariaskodott, aztán hirtelen merész lépést tett. Egészen közel ment Evangeline-hez és majdhogynem megcsókolta a lányt. André maga sem tudta, hogy miért, de ez a viselkdés egyáltalán nem tetszett neki. Hirtelen a páros között termett és széles mozdulattal barátságosan átkarolta a furcsa szerzet vállát. Már tiszta volt az ügy félig tünde az idegen. De ilyet még soha nem látott André, sőt még hallani sem hallott ilyen félvérről. Muszáj lesz kicsit tanulmányoznia Oberont. Kicsit odébb invitálta a férfit és barátságosnak érződő hangon mondta:
- Még szép hogy van másik tisztavérű is! A világ legmegátlkodottabb boszorkánya! Ám kényelemben és gazdagságban él. Esetleg meghívhatnálak szerény hajlékunkba, egy baráti csevejre? - kérdezte legkedvesebb stílusában. Közben rákacsintott kicsit Evangeline-re, láthatatlanul mások számára.

Egyik ámulatából még szinte magához se tért mikor jött a következő. A férfi olyan közel hajolt hozzá, hogy az már udvariatlanul bizalmaskodó volt. Megérintette Evangeline ajkát.
"Mi a fene?" - gondolta.
André udvarias lazasággal látta át a helyzetet és a lány ezért mérhetetlenül hálás volt neki. Rongybabának érezte magát ebben a szituációban.
"Remek, most még Eleniel is elment"- egyedül maradt a két férfival. Mit tegyen? Mondania kellene valamit.
"De mit?!"- tépelődött.

André egyre gyanúsabbnak találta az új jövevényt. "Egy illetlen kis felkapaszkodott senkiházi lehet. Nem nemes az már biztos. Érzékelhető a stílusán és a beszédén. Ráadásul a megnyilvánulásával elárulta magát. Valójában durva, szadista hajlamokkal rendelkező lény lehet." -gondolta André, de arcán mint mindig, nem látszott más, csak hideg udvariasság. Úgy döntött, hogy folytatja a fennkölt stílű stratégiát. Enyhén meghajtotta a fejét Oberon felé, aztán elkerekedett szemekkel, mintha nem értené miért nehetel rá a férfi így szólt:
- Óh, mérhetetlenül sajnálom, ha valamivel esetleg megsértetem az urat. Nem állt szándékomban. - beszéd közben mindenki más számára érzékelhetetlenül szabadjára engedte a képességét. Azt akarta, hogy Oberon szólja el magát. Nagyon jól tudta, hogy a férfi akármilyen erős is legyen nem fog tudni ellenállni. A homályosítás képessége, csak a Rose klán teljes körűen beavatot tiszta vérű vámpírjaiban van meg. Ez egy titkos képesség, aminek a titkát csak a Rose nemesek ismerik. Erről vált a család híressé. Aztán alkalmazása miatt hirhedté...
Mindazonálltal óvatos volt. Csak gyengén használta vallató tudományát. Tudta, hogy így senki nem veheti észre, így természetesen a hatása is gyengébb volt sokkal, de éppen elég ahhoz, hogy Oberon valami ostobaságot fecsegjen ki, amit nem akart.
Ezután Evangeline-hez fordult és jól láthatóan az égre emelte tekintetét. A horizont alja már világos árnyalatot öltött. Ennek a vámpír roppanttul örült.
- Hamarosan pirkad. Nem lenne jó, ha itt égnénk szénné. - mondta laza hangsúlyban. Aztán a nőre nézett. - Kisasszony, esetleg hazakísérhetem? - kérdezte udvariasan maghajolt, aztán karját enyhén behajlítva nyújtotta a nő felé. Ez egy teljesen hétköznapi gesztus volt a nemesek körében, de kíváncsi volt a két jelenlévő reakciójára.
Közben visszafordult a hibrid felé és udvariasan így szólt:
- Ha tényleg szeretne élni a látogatás lehetőségével, akkor kérem tiszteljen meg jelenlétével engem és az unokahúgomat a város széli elhagyatott kastélyban. - mondta halvány mosollyal az arcán.

André felé nyújtotta karját, udvarias gesztus volt ez részéről. Gondolkodás nélkül mozdult a férfi felé. Közben a másikra sandított. Nem tetszett neki az a sötét árny, ami mozdulata hatására végigfutott az arcán.
" Vajon miért viselkedik ilyen furcsán? Mit akarhat?"- gondolta.
- Köszönöm, mehetünk.- elszakította tekintetét Oderonról. Andréra nézett, barátságos mosolyt küldött a férfi felé.
"Induljunk már! Rettenetesen idegesít, ahogy rám néz. Mintha belém látna. Mintha olvasna bennem."-gondolatban sikoltozva tépelődött.
Könyörgő pillantással nézett fel a vámpírra.
- Indulhatunk?

Mikor Evangeline mellé állt és belé karolt, André érezte, hogy mentális támadását kivédték. Mintha valami fal állta volna el az útját. "Tehát ő is rendelkezik valami homályosításhoz hasonló képességgel."- gondolta. Hallotta, hogy a vámpírnő az oldalán már szinte könyörög, így elindult. De egy szempillantás alatt a hibrid elállta az útjukat. Nyílt fenyegetésére André veszélyben érezte magukat. Van egy kimondatlan egyeszség közte és Evangeline között. Ha a lány nem lenne itt, a vámpír nem is aggódna. De Evangeline gyenge, ha André harcba bocsátkozna Oberonnal, a lány csak hátráltatná. Nem lehet egyszerre harcolni és pátyolgatni. Ráadásul a tisztavérű azt is észrevette, hogy a hibrid gyorsabb mint ő. Nem sokkal, de azért ez számíthat. Nincs más választás menekülniük kell valahogy. De vajon hogy tudnák egy kicsit lelassítani? Andréban gyorsan megszületett a terv. Oberon szemébe nézett.
- Uram! Ha nem tud uralkodni magán, akkor inkább oda se tolja a képét a kastélyba. Nincs szükségünk bajkeverőkre. Ez egy békés falu. Azt ajánlom gondolja meg hogy mit és hogyan cselekszik és beszél.- Mondta, aztán villámgyors, szinte követhetetlen mozdulatsort hajtott végre. Erős mozdulattal ágyékon rúgta ellenfelét, fordultában felkapta Evangelint és már siklott is. Olyan gyorsan, hogy a szél sem kelhetett volna versenyre vele. Nem tudta, hogy Oberon követi-e őket vagy sem. Csak annyit tudott, hogy el kell jutniuk az elhagyatott kastélyba. Érezte, hogy az ódon épület biztonságot tud nyújtani nekik.

Evangeline érezte a két férfi között a szikrázó feszültséget.
"Ez az alak valami kimondhatatlanul botrányosan viselkedik. Nem vagyok tiszta vérű, de a jó modorra azért engem is megtanítottak! Oderon még csak hírből se közelíti meg a jó ízlés határait!
Hogy lehet ilyen tolakodó?"
André minden rezdüléséből kiérződött, hogy meg akarja óvni a lányt. Ezt ő is érszrevette.
"Vigyáz rám. Megvéd tőle ha kell. Ezért nagyon hálás vagyok. Igaz nem vagyok teljesen védtelen, de ők ketten mégis csak erősebbek lehetnek nálam."
Gondolatait megszakította a vámpír hirtelen mozdulata. Olyan sebesen kapta fel, hogy szinte érzékelhetetlen volt a mozdulat, s már száguldott is karjaiban a lánnyal.
"Köszönöm, hogy elviszel, minél messzebb tőle."- szemeivel beszélt. Nézte André idegesen feszült vonásait.
"Szövetségesed leszek, hiszen te is kéretlenül álltál mellém."-fogadkozott szemeit lesütve.-"A mi gyenge erőmből telik megteszem."