Julie Rose elhagyatott kastélya

Mikor unokahúga ránézett azokkal az érdekes macskavágású szemeivel, már tudta, hogy nyert. A lány kíváncsi volt, mint a legtöbb nő, így nem csoda, hogy felkeltette az érdeklődését. Bár André azt is jól látta, hogy megszólalásával és hangjával is próbálja leplezni a lány, hogy érdekli őt André mondanivalója. De pár száz év alatt a férfi már kiismerte Julie-t.
- Van valami ami fenyeget mindannyiunkat. - mondta titokzatosan. Egyre jobban múlt a rettegése, tehát Julie már nem koncentrált annyira a kínzásra. A férfi most már újra magabiztosan folytatta. - Valami ami tényleg mindent tönkretehet.
André elhalgatott és várt. Azt akarta sejtetni unokahúgával, hogy olyan témát feszegetnek, amit Evangeline-nek nem kéne hallania. André minél messzebb akarta tudni unokahúgát a lánytól. Tudta, hogy ha Julie-nek eszébe jut az előző este és esetleg megint dührohamot kap, akkor biztonságosabb, ha távol vannak mindenkitől. Így hát finoman bólintott fejével Evangeline felé, hogy ezzel is érzékeltesse, hogy négyszemközt akar beszélgetni Julie-vel.

Julie gyanúsnak tartotta André bizalmaskodását. Nem szokta meg a laza nagyképű és magabiztos férfitől, hogy elvonultan akarjon társalogni. De ki tudja, mi van, ha ez a nő nem stimmel? Végülis ráállt a dologra, és fennhangon így szólt:
- Kedves unokabátyám!Légy oly kedves utánam fáradni! - megfordult és elindult az ajtó felé, ami az előző robbanásszerű ütés után még mindig tárva nyitva lengedezett. Kilépett az ajtón, majd megáll a folyósó fala mellett. Mikor a férfi kiért Julie megfordult és bezárta az ajtót. Öreg szolgájas is ott volt. A lány gyanította, hogy a vénség erősen hegyezte az előzőekben a fülét, nehogy véletlenül is lemaradjon valamiről. Most kaján vigyorral nézett úrnőjére. Julie lemondóan megcsóválta a fejét és így szólt hozzá:
- Vigye a hölgyet az egyik vendégszobába és kínálja meg valami frissítővel. Közölje vele, hogy hamarosan beszélni kívánok vele. - azzal megfordult és elindult a lépcső előtt jobbra fordult és egy másik díszes folyósóra értek. Majd benyitott egy hatalmas, dúsan faragott kétszárnyú ajtón. A könyvtárszobában megállt és várakozón nézett Andréra.
- Nos, André, mi az a fontos bizalmas közölnivalód? Bár bevallom őszintén, felkészültem minden aljas kis trükködre. Ha rám próbálsz támadni, akkor ez a szoba foglyul ejt az idők végezetéig. - mondta a lány fanyar vigyorral.

André követte a lányt. Elgondolkozott, hogy vajon mit akarhat Julie Evangeline-től, de aztán jobbnak látta később gondolkozni ezen. Mikor beértek a könyvtárba és Julie figyelmeztette, a férfi rosszallóan felhúzta a szemöldökét. Ellépdelt a lány mellett és belezuhant egy szimpatikus székbe. Lábait feldobta az előtte álló kis dohányzóasztalra és végigmérte a lányt. Unokahúga még mindig gyönyörű jelenség volt, de a férfi tudta, hogy a szépséges álca mögött, milyen visszataszító jellem lakozik. Merev, sznob, rosszindulatú, nagyravágyó, hisztis liba. Ahogy erre gondolt elnevette magát.
- Kedves unokahúgom! Hát ennyire nem bízol meg bennem? - mondta lágy hangon. - Nos, ha már a megbízhatóságról van szó, akkor nekem több kivetnivalóm lehetne veled szemben. Te nagyravágyó szuka! Ha a céljaidról van szó, akkor képes lennél átgázolni mindenkin. Csak azon csodálkozom, hogy anno miért nem hallgattál rám? Miért nem ölted meg Scarlettet? Ha megbíztál volna bennem, most nem itt lennénk.- Mutatott végig a helyiségen.- Akkor még mindig élne a Rose klán. De te hibát hibára halmoztál és a vége az lett, hogy az egész családunk és a barátaink belepusztultak! Szóval a helyedben meghúznám magam és inkább figyelnék.- sziszegte a férfi.

Julie elképedve nézte a férfi udvariatlanságát. A lány nem kínálta hellyel, de ő mégis lehuppant egy fotelbe és a lábait feldobta az egyik legszebb asztalka tetejére. Aztán úgy méregette a nőt, mintha valami pondró lenne. De ez semmiség volt ahhoz képest amit mondott. Julie érezte, hogy szétárad a testében a düh. Nem is próbált lecsillapodni csak azt tudta, hogy szét akarja tépni a férfit. Meg akarta ölni! A következő pillanatban már a férfi ölében volt és ütötte ahol csak érte:
- Mégis ki vagy te, hogy bírálj engem? Még csak nem is vagy igazi Rose! Titeket csak mi szedtünk össze az utcáról. Csöves kis hontalan senkiháziak voltatok miután az elfajzott klánotok kipusztult! éS MI SEM BIZONYÍTJA JOBBAN, HOGY KIS PONDRÓK VAGYTOK, MINT AZ A TÉNY, HOGY AZ APÁD A KLÁNOM KEDVESSÉGÉT AZZAL HÁLÁLTA MEG, HOGY KI AKARTA NYÍRNI AZ ANYÁMAT ÉS ENGEM IS!- Sikította magából kikelve és próbálta minél több helyen megütni a férfit. Érezte, hogy valami végigfolyik az arcán, de már nem törődött semmivel, csak azzal, hogy fájdalmat okozhasson Andrénak.

André még szinte be sem fejezte a mondanivalóját, mikor hirtelen arra eszmélt, hogy Julie az ölébe ugrik és üti őt ahol csak éri. Amiket mondott, azokat André hihetetlen sértőnek találta. Dühében megragadta a lány kezét és egyetlne erős mozdulattal odacsapta az asztalhoz. Leszorította és azon gondolkozott, hogy leüti a némbert, de ekkor hirtelen elakadt a lélegzete is. A lány szeméből vér folyt újra. Mi történhetett? André megpróbálta lenyugtatni magátz és arra koncentrálni, hogy bekapcsolta-e véletlenül a képességét. De meg volt győződve róla, hogy nem. Talán még nem gyógyult meg eléggé a lány? Ezt lehetségesnek tartotta, de akár valaki más is alkalmazhatott rajta mentális támadást! A férfi tudta, hogy csak akkor járhat a dolog végére, ha a lány kikapcsolja a homályosítást.
- Julie kapcsold ki a homályosítást! - kiáltott rá a nőre.

A lány egy pillanatra lefagyott, mikor André hozzácsapta az asztalhoz. Mikor lett a férfi ilyen erős? És mikor lett Julie ilyen puhány? Észre sem vette eddig, csak most, hogy újra összemérték az erejüket. De aztán a férfi rákiáltott. Julie-nek esze ágában sem volt kikapxcsolni a homályosítást.
- Még csak az kéne! Ha kikapcsolom, akkor kifaggatsz és hidd el, nekem semmi kedvem megosztani veled a terveimet! - mondta, de aztán megérezte a fejében azt az iszonyatos hasogató fájdalmat. Képtelen volt mégegyszer elviselni, így nem maradt más választása. Kikapcsolta a képességét. Hirtelen valami nagyon furcsa érzés áramlott át a testén. Soha nem érzett még ilyet. Olyan furcsa és idegesítő volt, de nem tudta beazonosítani. Viszont azt biztosan tudta, hogy unokabátyja csinállja. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett az iránt hogy a férfi közelében maradjon. Sőt mi több, meg akarta ölelni! Nagy nehezen kiszabadította magát és teljes erőből megölelte a férfit. Még soha nem csinált ilyet, és tudta, hogy jelenleg nem ő irányítja az érzéseit.
- Mégis mi a jó életet csinálsz? Nem az én reszortom, hogy az érzelmeket irányítsam? Mióta van meg ez a képességed? És milyen érzés is ez pontosan? - kérdezte összezavarodva.

A férfi Teljesen ledöbbent mikor unokahúga átölelte.
- Mi a jó....- de nem tudta végigmondani, mert Julie gyors egymásutánban darálta a kérdéseket. Olyan furcsa volt most a hangja. Mintha nem is az a nő lett volna, mint akit a férfi ismert. Andrét zavarta ez a közelség, de valahogy mégsem tett ellene. Sokkal jobban lekötötte, hogy kiderítse tényleg ő csinálja-e Julie-vel ezt. Becsukta a szemét és koncentrált. Valami furcsa bizsergést érzett a tagjaiban. Valószínűleg ez lesz az. Valamilyen képesség...de milyen? Erről még ő sem tudott. Olyan furcsa volt ez az egész helyzet. Ekkor eszébe jutott az édesanyja. Hirtelen minden megvilágosodott előtte.
- Ez egy félelmetes erő Julie! Jobban tennél ha nyugton végighallgatnál. Most éppen úgy érzed, hogy szeretsz és ha nem leszel egy kicsit kedvesebb, akkor ez az érzés nem fog elmúlni. - hihetetlenül örült, hogy most bukott felszínre ez a rejtett képessége. Mostz végre nyugodtan tud a lánnyal beszélgetni.

Julie teljesen lezsibbadt. Miért szereti? Nem! Nem! Nem! Ő nem akarta ezt...vagy...talán...mégis...olyan jó így. Olyan más minden. Hiszen André olyan jóképű és kedves! A világ legtökéletesebb unokabátyja. Sőt mi több! Szinte igazi testvére is lehetne!
- Nekem mindegy mit mondasz, csak kérlek hadd maradjak így! Olyan jó megölelni téged... - mondta elhaló hangon Julie.

André feszélyezve érezte magát a lány szorításában. Gyors, határozott mozdulatokkal lefejtette unokahúga kezeit magáról és visszaült a székbe. Julie-re nézett, pillantása hosszasan elidzött a lányon. Tudta, hogy nem kapcsolhatja ki a képességet, mert akkor a lány újra dührohamot kap és meg sem hallgatja amit André mondani akar neki. Ez a helyzet, viszont nagyon kellemetlen volt számára. ~Végülis ez nem a világ vége! Kibírom, hogy így viselkedik!~ mondogatta magának kétségbeesetten. Úgy döntött, hogy a hasznára fordítja a helyzetet:
- Julie! Nemrég találkoztam egy Oberon nevű férfivel. ő egy hibrid. Félig tünde és félig vámpír. Nagyon erős! Nagyobb hatalma van mint neked vag nekem. Ránktámadt. Mármint Evangeline-re és rám. De tartok tőle hogy ez csak a kezdet. Akárhogy iső el tudja pusztítani az egész falut! Össze kell fognunk! Érted már? - hadarta André, aztán várakozón nézett Julie-re