Fogadó az arany egyszarvúhoz

Julie besétál a lepukkant helyre és egy fintorral az arcán konstatálja, hogy megint nem sikerült rendes helyet kifognia. " Francba ! Már 400 éves vagyok és még mindig nem tanultam meg, hogy attól, hogy szimpatikus valami első látásra az még lehet, hogy nem jó! " – gondolja. Halkan szitkozódva leült az egyik asztalhoz és kezét feltartva csettintett egyet a pultosnak, hogy vegye fel a rendelését. De a pultos meg sem mozdult ugyanolyan mogorván nézett mint akkor amikor a nő belépett a helyre, csak a szemöldöke vándorolt feljebb a homlokán.
- Nem látja, hogy épp rendelni óhajtok? - kérdezi tőle mérgesen.
- De látom asszonyom. De ha tényleg óhajt valamit, akkor lesz szíves idefáradni a pulthoz.
- Szóval nem elég hogy egy lepratelep, de még pincérkednem is kell! Ezt nem hiszem el! - morogta magában és odacsörtett a pulthoz. - Egy üveg pálinkát kérek! A legjobb fajtát, ami csak van ezen a fertőtanyán! - csaptam le a pultra a kezem és fenyegetően néztem a pultosra.
A mogorva alak kisétált a helységből, hogy aztán kisvártatva visszatérjen egy üveg átlátszó színű itallal. Lecsapta Julie elé a pultra.
- Egy kupicát is adjon! – mondta a nő egyre mérgesebben. „Ha biztosra tudnám, hogy van másik fogadó ebbe a faluban akkor már rég szétvertem volna ezt a koszfészket és átmentem, volna abba. De gőzöm sincs arról, hogy van-e másik hely ahol pálinkát kaphatok. Hiába én még csak most költöztem ide. Még nem ismerem a járást.” – gondolta Julie bosszankodva. A pincér eközben lecsapott elé egy kupicát, amit talán még sosem mostak el. Fintorogva felkapta az üveget és a poharat és visszacsörtett a helyére. Kitöltötte a pálinkát a kupicába, amin a mocsok miatt nem lehetett rendesen keresztüllátni és arra gondolt, hogy az alkohol fertőtlenít és egyébként sem halhat meg tőle, mert alapból halott már.

Julie teljes mértékben a pálinkájára koncentrált. Csak akkor kapta fel a fejét kissé, mikor egy tünde nő odaköszönt neki. Julie felhúzta az egyik szemöldökét. "Ezeket a hegyesfülű álmodozókat mindenhova odaeszi a fene. Nem is lepődöm meg rajta hogy itt is találkozom velük. " - gondolta magában és gúnyos lenéző mosoly terült szét az arcán. Lesajnáló képpel végigmérte a pultnál ülő nőt aztán visszatért a pálinkájához. " Figyelemre sem méltó" - gondolta Julie. Gondolataiba mélyedve hallotta hogy a a tünde hangosan beszél, de egyáltalán nem figyelt oda rá hogy mit mondd. Aztán újra felnézett, mert érezte hogy a hegyesfülű őt bámulja.
- Valami gondja van velem? Vagy csak szimplán az édesanyja nem tanította meg rá hogy nem illik másokat bámulni? Mondhatom ez ám az illedelmes neveltetés. Nálunk ilyen meg sem történhet. MI igazán előkelően nevelt faj vagyunk. - mondta gúnyosan mosolyogva a nőre és lehúztott még egy kupica pálinkát.

Örömteli mosollyal nyugtázta, hogy felhergelte a tündét. Figyelte ahogy a hegyesfülű harciasan beszél hozzá. Mikor az anyját ért sérelmét panaszolta el és visszavágással fenyegetőzött Julie elnevette magát:
- Hát az én anyámat szídhatod! Az egész földkerekségen nincs még egy akkora kurtizán mint ő! Már 200 éve nem találkoztam vele de nem is túlzottan izgat hogy mi van vele! Lehet már elporladt. - nevetés közben Julie a könnyeit törölgette. Már rég szórakozott ilyen jól. A tünde nő eközben leült bemutatkozott és rendelt még egy kört.
- Az én becses nevem Julie Rose. Tegnap költöztem be őseim 'kis viskójába'.
Közben Eleniel a vízi tünde visszatért két kupicával.
- Nem kellett volna rendelned. - mondta Julie újra hahotázva és felkapta az asztalról a még majdnem teljes üveg pálinkát, hogy mutassa a tünde nőnek hogy mit nem vett észre. - De mindegy. Meghívást nem illik visszautasítani. - mondta még mindig nevetve és lehúzta a pálinkát amit a tünde nő hozott. Aztán meglötykölte az üveg tartalmát.
- Ez is tiszta mint a víz és finomabb mint a vodka. Esetleg megkínálhatlak vele? - kérdezte Julie Elenieltől.

- Áh szóval ti ilyen szűzike népség vagytok! Nálunk elég gyakori a léha életmód, bevallom én sem vetem meg a jó dolgokat. Ki kell használni az élet adta jó dolgokat! A kénylemet, bőséget, pénzt, italt és a jó pasikat. - mondta vidáman Julie. Aztán Eleniel rákérdezett, hogy van-e Julie-nak férje.
- Úgy nézek én ki mint aki házasságra vetemedne? Nem hiszek a monogámiában. Minél több pasid van annál jobb! Méghogy házasság! - mondta száját elhúzva Julie és lehúzott még egy kupica pálinkát. Eleniel folytatta a pasi gondjaival.
- Mi az hogy csak megnézed őket? Akkor most te hány éves is vagy? - kérdezte a vámpír nő elképedve. El sem tudta képzelni, hogy egy ép eszű nő nem flörtölget néha napján.
Aztán a tünde megkóstolta a pálinkát. Julie elnevette magát a tünde nő első arckifejezésén.
- Olyan képet vágtál mintha citromba haraptál volna! Még sose ittál pálinkát? - kérdezte Julie a tündét.
Aztán a tünde nő elkezdett bókolni Julie-nek. A vámpír elégedett mosollyal fogadta Eleniel szavait.
- Tudok róla hogy csodálatosan nézek ki! Másképp nem is tarthatnék háremet magam körül. A férfiak a szép nőket szeretik! - mondta gúnyosan mosolyogva. - Épp ezért nem értelek. Te sem vagy csúnya de mégis rosszul állsz a férfiakhoz. Számomra ez teljesen hihetetlenül hangzik.

- Tehát még nagyjából kölyök vagy. Meddig élnek a tündék? - kérdezi érdeklődve Julie Elenieltől. - Mondjuk azok után amit mondtál, nem csodálkozom azonm, hogy nem bízol a fajtádban. Kinyírni valakit csak azért mert szereti az életet az elég durva! - mondta Julie fejcsóválva. Hogyhogy még nem haltatok ki? Vagy nálatok mindenki ilyen kis szende lelkületű? Nem pasizunk, nem mulatunk figurák?
Julie töltött mindkét kupicába és újra lehúzta majd Elenielre nézett!
- Azt mondtad ízlik, úgyhogy egészségedre! Kötelességemnek érzem, hogy kirángassalak a konzervatív fajod begyöpösödött szokásiaból és leitassalak, hogy csinállj valami őrültséget! Az élet azért van hogy kiélvezzük! - mondta Julie úgy mintha szentbeszédet prédikálna!
Aztán egy pillanatra elgondolkozott.
-Amúgy vannak erre más vámpírok is vagy csak én vagyok egyedül? - kérdezte hirtelen Elenieltől.

- A tündék olyan 1000-1500 év körül élnek. Szóval van még időm.
Aztán a kihalásunkról esett szó.
- Szende lelkületű. Ez tetszik.
Mondta nevetve.
- Valóban hűségesek vagyunk, de ez talán abból is fakad, hogy van aki 500 évesen talál rá a párjára. Soha nem lehet tudni. Mulatni a mi alfajunk nem igazán tud. A Lombtündék, ők igen. Nem is akárhogy, főleg a férfiak. De mi nem, mert az alkoholtól előbb-utóbb kiszáradunk. De ezt gondolom nem kell magyarázni, hiszen minden nap a vízben is élünk. Ez van. Bocsáss meg egy pillanatra.
Eleniel a fogadóshoz battyogott.
- Egy liter tünde vizet.
Adta ki a kérését és amint megkapta egyből le is húzta. Biztosan furcsának tűnt ez Julienak, hiszen egy liter vizet nem mindenki tud ilyen sebességgel lehúzni. Majd visszaült hozzá
- Na most már jöhet a pálesz, de többet nem iszok, mert még nem akarok meghalni..
Tette hozzá gyorsan és lehúzta az italt is.
- Ha jól hallottam vannak itt mások is. Szépen kezdtek ideszokni.
Mondta kicsit gúnyosan.
- Hogy lettél vámpír?
Érdeklődött tovább és közben ezüstösen csillogó, derékig érő haját megint kicsit hátravetette.
//fagy//

- Szóval akkor te még tényleg kölyök vagy! - mondta Julie félrehúzott szájjal, amint Eleniel a fajtájáról kezdett beszélni. - Hát kisanyám, én nem lennék a helyzedben az biztos. Sehol egy buli, sehol egy pasizásokból kifolyó pletyka, sehol az élet élvezete, csak a hideg konzervatív valóság. Ráadásul, ha akarnátok se tudnátok változtatni ezen, mert különben kányec van. - Az utolsó mondatnál Julie végighúzta mutatóujját a torkán, hogy érzékeltesse is amit mond. Közben Eleniel a fogadóshoz sétált és egy szempillantásnyi idő alatt húzott le egy liter vizet.Mikor visszajött az asztalhoz lehúzta a pálinkát is. Julie kicsit megkönnyebbülten sóhajtott.
- Még jó hogy lehúztad a pálinkát. - sóhajtott egyet tettetett megnyugvással, szinte színpadiasan. - Tudsz róla, hogy úgy vedeled a vizet, mint egy ló? Ennyi vizet egy év alatt nem iszom meg...- nevette el magát Julie.
Aztán Eleniel megválaszolta Julie előzőleg feltett kérdését a vámpírokkal kapcsolatban. De Julie látta, hogy gúnyosan ejti a szavakat a tünde.
- Tán valami privát gondod van a fajtámmal? - kérdezte gúnyosan mosolyogva, majd az asztalra támaszkodva közelebb hajolt a hegyesfülűhöz. - Netán savanyú a szőlő? - suttogta a tünde arcába. Aztán visszahuppant a helyére és lehúzott még egy kupica pálinkát.
- Végülis megértelek. Aki ilyen fajba tartozik az vajmi kevés szimpátiát érezhet a mi fajunk iránt. Mert még ti a vízhez vagytok láncolva, addig mi szabadon járunk-kelünk. Míg ti az életeteket véditek, addig mi élvezzük a miénket. Mig ti konzervatív közösségben éltek, addig mi megválaszthatjuk hogy hogy is akarunk lenni, társaságban vagy magányosan és az elveinket is szabadon kimondhatjuk, anélkül hogy kivégeznének minket.
A tünde közben rákérdezett, hogy Julie hogy lett vámpír. A nő szélesen a tündére mosolygott:
- Én mindig is vámpír voltam. Már így születtem. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet emberként élni, de bevallom nem is akarom. - nevetett újra Julie.

- Nos mint magad is láthatod, - rázta egy kicsit meg Eleniel előtt a kupicája tartalmát - inni iszom mást. De hogy én olyan ócska emberi étkeket egyek, az kizárt dolog! Csak ránézek azokra a trutymókra és hányingerem lesz. Nem is értem hogy az emberek, hogy bírnak így táplálkozni. Ellenben a vér nagyon finom! Finomabb mint gondolnád! Tele van élettel és fiatalsággal! Teljesen felpörget! Imádom! - mondta szenvedélyesen és megnyalta a szája szélét.
Aztán a hegyesfülű arról beszélt, hogy milyen előítéletekkel rendelkezik Julie faja iránt.
- Szóval azért nem szereted a fajtámat mert gyilkolunk? - mosolyodott el csúfondárosan. - Kérdem én, ti miben vagytok mások? Ti talán nem gyilkoljátok le a halakat? Vagy az nem számít gyilkolásnak, ha egy teljesen ártatlan élőlényt öltök meg? Mi legalább megritkítjuk a bűnösöket. Ugyanis az értelmes lények mind bűnösek valamennyire. De például el nem tudom képzelni hogy egy hal mi bűnt követhet el a világ ellen. De ha már halaknál tartunk két nagy igazságot fogok mondani neked ezzel kapcsolatban. Jegyezd meg őket jól: A nagyhal megeszi a kicsit. Tehát az erősebb elpusztítja a gyengét. Ez mindig is így volt, mióta világ a világ. És Íme a második: Aki megszületik annak előbb utóbb meg is kell halnia. Teljesen mindegy hogy én ölöm-e meg vagy magától hal meg. Egyszer úgyis meghal. Szóval nem értem, hogy miért komplikálod ennyire túl ezt a dolgot. Tanuld meg: Ha valaki nem ártott neked, akkor ne nézz rá rossz szemmel. Mert azzal csak magadat írod le. - mondta Julie komolyan Eleniel szemébe nézve. De aztán a Hegyesfülű összehasonlította az ő faját a vérfarkasokkal.
- ó Istenem! Te hol éltél eddig? Burokban? Látszik hogy se az én fajtámat nem ismered se a vérfarkasokat! Kérlek mondd el hogy miben áll az a nagy hasonlóság köztünk amit emlegetsz! Addig amég ezt nem árulod el én sem mondom el, hogy mégis miért utálja a fajtánk egymást! - mondta Julie elhúzott szájjal, úgy, mintha egy ötéves buta kérdésén bosszankodna.
Aztán Eleniel rácsodálkozott hogy Julie mindig vámpír volt.
- Nos mint magad is említetted már, mi nem tudunk természetes úton szaporodni. De van egy bizonyos bájital, aminek a segítségével igen. De nagyon nehéz hozzájutni. Az adott varázsló csak annak a vámpírnak ad ilyet, akiben megbízik. Nos, mint mondtam anyám nagy pasizógép és hát a mágus is valamilyen szinten esendő férfi csak. Szóval anyám elbájolta a szépségével az illető mágust és így hozzájutott a főzethez. Méltó utódot akart nemzeni a családunknak. És az csak egy tiszta vámpír lehetett. Nos, ez lettem én! - mosolygott szélesen Elenielre. Az elf lány közben arra utalt, hogy nem biztos, hogy utálni fogja Julie-t. A vámpír nő ezekre a szavakra elnevette magát.
- Eleniel! - mondta hangosan és az sztalra támaszkodott, majd az elf arcához közelhajolva ezt mondta halkan, szinte suttogva: - Nekem oly mindegy hogy gyűlölsz-e vagy szeretsz. Ezek a dolgok engem nem érdekelnek egyáltalán. Csak addig érdekelsz, amég szórakoztatsz. Ha megunlak akkor érdektelenné válsz a számomra és el foglak hajtani. - Julie mosolyogva visszahuppant a helyére és lehúzott egy újabb adag pálinkát. - De nyugi! Eddig még érdekes vagy a számomra, mert szórakoztatsz. - Mondta szeszéjes legyintéssel.
Eleniel rákérdezett arra, hogy milyen amikor egy férfi iránt vonzalmat érez valaki. Julie elnevette magát.
- Akkor úgy érzed, hogy meg akarod szerezni! A szolgáddá akarod tenni! És általában, legalábbis nekem eddig mindig sikerült a raboddá is válik. - mondta nevetve.- Aztán már meg is van a vacsora ha meguntad! Mert a férfiak hosszú távon idegesítőek! Így általában kiszívom a vérüket pár hét lefolyása után. - mondta Julie olyan természetesen, mintha a másnapi időjárásról beszélne.

Eleniel válaszára Julie felhúzta a szemöldökét:
- Mi ugyan nem szedünk ízekre senkit. - tárta szét a karját értetlenkedve. - Tudod mi nem vagyunk olyan nomád, barbár népség mint a vérfarkasok. A gyilkolás szeretetében igazad van, de mi megadjuk a módját a dolognak, és általában csak táplálkozás céljából ölünk. Bár nem mondom, ha valaki felidegesít annak is vége. De a vérfarkasok általában elborulnak és ízekre tépnek mindenkit. Micsoda pocsékolása ez a drága vérnek...- monta Julie Rosszallóan, és úgy nézett a tündére, mintha azt várná hogy ő is átérezze a dolgot. - A vérfarkasokkal ősidőkre nyúlik vissza az ellenszenvünk. - váltott át könnyed mesemondó stílusra. Kényelmesen hátradőlt és komoly arcot vágott a rémtörténet meséléséhez:
- Mint azt mindenki tudja, a vámpírok ősi és nemes faj. Mi vagyunk a legkultúráltabb, leginteligensebb, legszéleskörűbb tudással rendelkező lények, mind közül! - magyarázta hevesen. Látszott rajta, hogy nem túlzásként mondja, hanem tényleg így is gondolja. - Ezt természetesen az adottságainknak és a hosszú élettartamunknak köszönhetjük. - emelte fel büszkén a fejét. - Szóval, az ősi időkben a fajom, még csak egy családból állt. Kevesebben voltunk jóval, mint most. Volt egy terület, ahol vadásztunk. Minden jól is ment amíg azok a büdös ordasok oda nem pofátlankodtak. Reménytelenül kultúrálatlan és pazarló éleatvitelükből adódóan lemészárolták az ott élő emberlakosság felét. Az életben maradtak pedig nagyszámban elmenekültek. Ezt természetesen az őseim nem nézhették jó szemmel. Az egyik fajnak mennie kellet a vidékről és azoknak nyilvánvalóan az ordasoknak kellett volna lenniük, mivelhogy iszonyatosak és egyébként is a vámpírok voltak előbb ott. De azok a büdös kultúrálatlan korcsok nem akartak elmenni. Így hát háború lett a vége. Azóta is folyik a harc és az ellenszenv a két faj között. - fejezte be végül Julie. Mesélés közben hevesen gesztikulált és a végén már csaknem kiabált a felháborodástól. Gondolkodott kicsit, hogy milyen rondaságokat tudna még mondani a vérfarkasokról, de aztán úgy döntött, hogy inkább lehúz egy újabb felest.
Aztán Eleniel azt mondta, hogy előnyben részesíti a természetes halált, mint az erőszakosat.
- Ó, hát ettől ne félj. Ha én megtámadok valakit, akkor az csak akkor veszi észre hogy meghalt, mikor már félúton jár a túlvilág felé. Erről biztosíthatlak. Olyan gyorsan ölök mint a villám. Az áldozatnak nem jut ideje a szenvedésre. Kivéve ha én úgy akarom, hogy ne legyen gyors halála. - mosolyodott el gúnyosan. Eleniel arcát figyelte, hogy vajon elérte -e a monológja a kellő hatást és megijedt-e az elf. De a lány ügyet sem vetett rá és gyorsan odasúgta Julie-nek, hogy a pultos hallgatózik és pletykák lesznek. A vámpír nő elnevette magát.
- Hadd pletykálkodjon csak! Máshoz úgylátom úgysem ért! - vetett egy pillantást még mindig koszos kupicájára. - legalább hallgatózás közben kicsit eltörölgeti a poharakat. - mondta fanyar mosollyal. Eleniel elnevette magát, majd gondolkodóba esett. Aztán újra felhozta a pasi témát.
- Biztos vagyok benne kedvesem hogy eljön majd az az idő mikor meg akarsz kaparintani magadnak egy férfit. - mondta kéjes mosollyal az arcán.
A lány nemsokkal később elment haza. Julie még megitta a pálinkája maradékát. Aztán az üres üveget és a kupicát ott hagyva az asztalon a pultoshoz ment. Rákönyökölt a pultra és gúnyos mosollyal suttogta az öregnek:
- Hallott minden egyes szót Tata? Ha nem, az sem baj. Legalább eltörölgette kicsit a retkes poharait. De aztán jól vigyázzon, hogy hogyan adja tovább az infókat. Tudja nagyon mérges tudok lenni, ha rossz pletykák terjengnek rólam. - mondta mézes-mázas hangon. - És ha valaki kivívja a haragomat az nem lesz hosszúéletű. - húzta gúnyos mosolyra a száját. A fogadós sápadtan állt egy percig és rémülten meredt Julie-re. A vámpír nő ekkor elnevette magát, átnyúlt a pult fölött és megveregette a kocsmáros vállát.
- NYUGI CSAK VICCELTEM! LAZÍTS ÖREG! - kiáltotta a nevetéstől csukladozó hangon Julie és a szemét törölgette. - Bírom ezt a helyet, jó a pálesz! Azt hiszem törzsvendég leszek! - kacsintott rá játékosan a fogadósra, aztán lerakott a pultra egy adag pénzt. Többet mint amennyibe a pálinka került. Rákacsintott a pultosra búcsuzóul és kisétált az ajtón.


//VÉGE//

*Niiv kimért léptekkel sétált be a fogadóba. Gyorsan körültekintett, nem volt senki gyanúsnak látszó a teremben. Óvatos léptekkel odavonszolta magát a pulthoz. A csapos nem volt a helyén, így kénytelen volt várni. ~Nem nagy dolog! Csak ismerkedem kicsit a faluval. Menni fog ez!~ mondogatta magának bátorításként. Tudta, hogy ha a falka tagjai tudnák, hogy ilyen helyeken jár akkor elvesztenék a belé vetett bizalmukat. Nemrég választották meg falkavezérnek. Merőben szokatlan és bátor döntés volt ez tőlük, hiszen nőket, csak nagyon ritka esetben kértek fel ilyen szerepre. Arról nem is beszélve, hogy Niiv még csak nem is ős. Bátor döntés volt és a lányt szinte hidegzuhanyként érte. Álmaiban em gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet vele. Nem arról volt szó hogy kényelmetlen lett volna neki a poszt, hanem arról, hogy ő nagyon jól tudta, hogy furcsa nézetei vannak vérfarkashoz képest. A lány gyanakodó volt ugyan, de mindazonáltal békés természet. Szeretett volna megismerkedni a többi faj tagjaival is, ha már egy falu területén él velük. Jó kapcsolatokat szeretett volna kiépíteni. Hallotta, hogy a falu régebbi pusztulásának egyik fő okozói az ő fajtájabeliek voltak, így számított rá hogy nehéz dolga lesz, de aztán találkozott egy tündével, aki nagyon is kedves volt. Most pedig ezen felbátorodva eljött erre a helyre, mert hallotta, hogy a többi faj ilyen kocsmákban éli a társasági életét. Gondolta, hogy egy próbát megér.
Közben visszatért a csapos. Niiv rendelt egy pohár bodzaszörpöt, de azonnal meg is bánta. A fogadós furcsa arcot vágott és szinte ledobta elé az üdítőt. Niiv nem merte megkérdezni, hogy mit csinált rosszul. Inkább megfordult és körbenézett. Kiszemelt egy szimpatikus asztalt és letelepedett mellé úgy, hogy hogy jól belássa a terepet. Aztán elkezdte iszogatni az üdítőjét és várt, hogy hátha valaki csatlakozik hozzá.*

Nanda új jövevényként arra gondolt az ismerkedéshez a legjobb hely az, ahol sokan megfordulnak. Gondolatot tett követett így betért a helyi fogadóba.
A pulthoz ment, kért egy italt, majd elüldögélt egy darabig szemlélve a nem túl nagy forgalmat. Mivel nem voltak sokan volt ideje mindenkit alaposan megszemlélni. Volt itt hivalkodó, rikácsoló de volt visszahúzódó alak is. Mivel jól nevelt volt ez utóbbi formát nem nagyon bámult meg. De tekintete oda oda tévedt a lányra. Vonzotta a tekintetet a titokzatos távolságtartása.
"Hm, milyen fura. Hiába na vonzanak a titkok, elvégre tanulni jöttem és még egy hozzám hasonló nagy hatalmú mágus előtt sem nyílt meg a tudás minden ajtaja. Érdekes az a valaki. De nem illik így viselkedni na. Nézzünk valaki mást, mondjuk azt a szomszédos tünde forma valakit."-gondolta és próbált nem tudomást venni az előbbi visszahúzódó leányról.

*Niiv érezte, hogy figyelik. Az ilyenfajta megérzései sohasem csaltak. Ösztönösen kifeszítette a vállait és felemelte a fejét. Ez amolyan reflex-szerű figyelmeztetés volt, hogy nem ajánlatos vele ujjat húzni. Óvatosan oldalra fordította a fejét és meglátott egy érdekesen kinéző nőt. Nem messze ült tőle egy asztalnál magányosan. Bár most nem a lány felé nézett, ő mégis tudta, hogy ez a furcsa alak figyelte. Gyorsan szemügyre vette a nőt. Kinézetre embernek tűnt. Bár niiv még sosem látott négert, de határozottan ember formája volt. Viszont az öltözködésében...nem is igazán abban, hanem az egész megjelenésében, a kisugárzásában volt valami furcsa. A lány visszatért az üdítőjéhez és gondolkozni kezdett. ~Vajon miféle szerzet lehet?~ gondolta. Abban biztos volt hogy nem tünde. Azokat azonnal ki lehet szúrni. Nem is vámpír...azokat meg végképp észre lehet venni. Még sose látott olyan vámpírt akiről nem lehetett volna megmondani, hogy miféle. Vérfarkas meg főleg nem lehetett, szép is lenne, ha a fajtájabelieket nem tudná azonnal felismerni. ~Talán mégiscsak ember.~De valami azt súgta a lánynak, hogy nem az. ~De akkor vajon mi lehet? ~ És ekkor eszébe jutott az egyik öreg tanítása a fajokról: ~ Vannak emberek, vérfarkasok, vámpírok, tündék és...és...jaj mi is volt még?~ Végre beugrott neki. Varázshasználók. Az egyik talán legveszélyesebb faj. Talán ez a nő is az lenne? Egyszerre felbuzgott benne a kiváncsisága. Szinte biztos volt benne, hogy egy boszorkány ül nem messze tőle. A bökkenő csak az volt, hogy ott volt az a fránya 'szinte'. Meg akart ismerkedni a nővel, de hogyan is kezdhetne hozzá? Végignézett a kocsmai társaságon, hogy ötleteket merítsen. Egy tünde férfi felállt és odament a pulthoz. Niiv hallotta ahogy italt rendel egy másik asztalnál ülő nőnek. Egy pillanatra végigfutott az agyán, hogy kipróbálja ő is ezt a cselt. De aztán arra gondolt, hogy érdekesen venné magát ki a dolog. Egy lány most odaült egy másik lány mellé, megörültek egymásnak és gyors beszélgetésbe kezdtek. Niiv megint csak elhúzta a száját. Ők meg már valószínűleg ismerték egymást. Lemondóan hajtotta le a fejét és fújta ki a levegőt a tüdejéből. Hiába, őt nem teremtette az ég olyan közvetlennek. Inkább csak ült és várt, hogy valami ötlet csak kipattan az agyából, de nem jött az isteni szikra. Próbálta nem bámulni a furcsa nőt, de egyszerűen képtelen volt elszakítani a pillantását róla. Valahogy vonzotta a tekintetét. *

Nanda felállt és lassan a pulthoz sétált. Belesúgott valamit a csapos fülébe, majd visszatért a helyére. A csapos italt töltött, majd kis ezüst tálcára rakta a poharat és elindult vele az asztalok között. A boszorkány tekintetével követte az férfit, aki egyenesen ahhoz a lányhoz ment, akit a nő oly titokzatosnak vélt.
A csapos az asztalra helyezte az italt és hangosan, talán hogy a boszorkány is hallhassa azt mondta:" A hölgy küldi önnek ezt az italt kisasszony." - majd fejével Nanda felé bökött.
"Remélem nem veszi tolakodásnak!"-gondolta magában és felé emelte saját poharát.

Ellys lépett a fogadóba. Hosszú idő múltán újra volt egy kis ideje betévedni a faluba. Gondosan elrejtett perselyében csillingelt néhány érme, így úgy döntött, most az egyszer - ha már elszabadult a lovai mellől - megajándékozza magát egy igen finom étellel, és egy frissítő itallal. A pénzére akkor tett szert, amikor eladott két csikót. Mivel tünde volt, sajnálta elszakítani őket egymástól, de ha meg akar élni, akkor muszály lesz túltennie magát a dolgokon. Különben is, érdekelte a lótenyésztés, és a két vásárló igazán meg volt elégedve az új állatokkal.
Amikor benyitott a fogadóba, feje fölött egy csengő jelezte a kocsmárosnak, hogy új vendége érkezett, így az felkászálódott a kis székről, ahol eddig ült, miközben igen nagy gonddal tisztogatott valami festményt. A festményt a mellette álló rozoga asztalra helyezte, majd kissé nehézkesen odabicegett a pulthoz. Látszott, hogy nem mai darab ember, sokmindent megért már. Ellys a pult elé lépett, majd a pultosra meredt (elég magas volt, vagy 180 centi), és kinyitotta a száját, hogy megszólaljon, ám a pultos meg sem várta, hogy levegőt vegyen, ráförmedt:
- Mit akarsz, te tünde?
Ellys köpni-nyelni nem tudott döbbenetében. Nyilván a fogadós nem sok vendégre számíthat, ha ilyen a modora, bár ahogy Ellys elnézte, most se voltak túl sokan. Erőt vett döbbenetén, majd megszólalt:
- Egy gyümölcskenyeret kérek, forró gyümölcslevest, és valami hideg italt...
A fogadós összevonta a szemöldökét, miközben Ellys igyekezett a lehető legkisebbre összehúzni magát.
- Hideg italt? Esetleg valami konkrétabb nem jutna a kisasszony eszébe? A hideg italon kívül persze? Én találjam ki, hogy maga mit is szeretne pontosan? Én itt megélni szeretnék, nem pedig azt lesni, kinek, mi az ízlése... Vagy találjon valami pontos kifejezést a hideg italra, vagy menjen máshova enni!
Ellys döbbenten pislogott, majd amikor látta, hogy a fogadós komolyan gondolta, amit az előbb mondott, megszólalt:
- Egy hűs citromteát kérek...
- Tea van, citrom nincs! Nem könnyű mostanában beszerezni.
- Elég lesz a tea is...
Ellys lassan bármit megivott volna, csak ne kelljen a pultossal foglalkoznia. A pultos biccentett, majd Ellys helyet foglalt egy félreeső asztalnál, ahonnan rálátott a főutca mozgására, majd várta, hogy a fogadós elkészüljön a rendelt ételekkel.[i]

Eleniel számára is megérkezett a rendelt étel és ital. Lehúzta a pálinkát és kísérő képen egy kicsit ivott a vízből is.
- Na ez jól esett. Tudod, nem az erényemre szolgál, de a nyár derekán találkoztam egy vámpírral és ő kóstoltatta meg velem a pálinkát. És mi tagadás igazán finom.
Mondta mosolyogva.
- Igen, sajnos a tündének nincs manapság ideje semmire. Mi nem igazán főzünk, illetve van, aki tud közölünk, de én speciel nem. Jobban szeretek a víz alatt tartózkodni, mint a szárazföldön és ott igen nehéz tüzet gyújtani.
Mondta ismét nevetve. " Elég jó minőségű ez a pálinka. Kicsit már most a fejembe szállt." Vigyorgott tovább magában. Hozzá is látott a gyümölcsökhöz és a kenyérhez.
- Hmm. Ez nagyon finom. A tied is ízlik?
Érdeklődött, persze miután lenyelte a szájában lévő falatot. Biztosan érdekes lehet a lány számára, hogy egy nő ilyen hevesen húzza le a pálinkát, de ez van ha egyszer szereti.
- Nekem sem túl jó az arcmemóriám, de sebaj.
Vonta meg a vállát.
- Na és mondd csak. Merre fele laksz?