Lombtünde központ

A lombtündék központja Az erdőben található ezeréves tölgy belselyében van. A lombtündék ide gyűlnek össze mulatságok idején, és ha fajjal kapcsolatos megbeszéléseket tartanak. Nem haragszanak akkor sem, ha egy eltévedt nem fajtájukbeli nyit be az ajtón. Beinvitállják, hogy megpihenhessen és útba igazítják.

Gyimi látta kintről, hogy Laihil az ablaknál állva gyönyörködik bentről, a kinti tájban. Csodálta, amint Laihil szemében visszatükröződött a nap aranyló csillogása, majd bement, és megkérdezte tőle, hogy: Nem sétálnál velem egyet, ebben a kellemes időben, gyengéd, és halk madárének kíséretében?

-Bocsásd meg modortalanságom kedves Laihil, Gyimi a nevem.
Mondta szabadkozva az ifjú Lombtünde, miközben elindultak az erdei ösvényen. Gyimi előző nap óta járt kelt Álomfalván, hogy felfedezhesse, minden kis zugát.
-Csak tegnap este értem el Álomfalva határait, és az éjszakát azzal töltöttem, hogy megismerjem a vidéket, a fákat, állatokat, és az itt lakó népeket.
Hajnal tájt tudta meg, hogy más Tündék is élnek itt, útbaigazítást kért, hogy merre találja a Lomtündék központját.

Gyimi az első pillanattól fogva sem tudta leplezni, örömét, de miután ilyen kedves fogadtatásban volt része, kivált kép, hogy egy ennyire páratlan szépségű, mosolygós és bájos Tündelányt ismerhetett meg elsőként, kinek, tekintetének szépsége az istenekével vetekszik.
- Rendben, pihenjünk egyet, ennek a megfáradt, de nyugodt fának a kellemes hűsében.
Gyimi éveket bolyongott világ szerte minden felé, remélve, hogy rátalál a lelki békéjére, és a Lombtündék utolsó falujára.
- Messzi földről érkeztem, Vízi tündékkel laktam gyermek korom óta. Családomat nem ismerhettem, de azt mondták, szép helyen születtem. Te mióta vagy Álomfalván, és honnan jöttél?

Gyimi soha sem fogja elfelejteni gyermekkorát, mostani tudásának alapjait, ott sajátította el, mindig örömmel gondol vissza, de mikor hallgatta Laihil történetét, mély együttérzés öntötte el lelkét, de fel is nézett rá, mert volt szerencséje megismerni, egy olyan Lombtündét, aki egy régi Tündefaluban élt.
- Szomorú a lelkem, mert ilyen szívfájdító eseményeket kellett átélned.
Gyimi ekkor Laihil arcát maga felé fordította, mosolyával jelezte, nincs miért szégyenkeznie, bátran felvállalhatja érzéseit, ugyan akkor szerette volna Laihil tündöklő mosolyával újra bearanyozni az erdőt. Majd felelt a következő kérdésre.
- Még alig, egy napja vagyok itt, de már is nagyon megszerettem ezt a nyugodt kis helyet.
Gyimi a "Nyugalom szigetének" nevezte el magában Álomfalvát. Látta, hogy mosolya nem volt hiába, ismét derült arccal tekintett rá Laihil.

Gyimiben felmerült a kérdés. "Milyen lehet az a hely, ami ennél szebb?" De azonnal válaszolt a kedvességben bővelkedő ajánlatra.
- Szeretném látni azokat a helyeket, amiket te a legszebbnek tartasz eme vidéken.
Azonnal felötlött a másik gondolat Gyimiben, hogy segíthetne Laihilnek, és akkor talán jobban megismeri, mert habár csak pár órája találkozott vele, de ez idő alatt nagyon megkedvelte.
- Szeretném felajánlani segítségemet, bármely munka elvégzésével kapcsolatban.
Gyimi ekkor látta, hogy Laihil szeme fénybe, arca pírbe borult. Majd Laihil feltette a következő kérdését. Gyimi mélyen a szemébe nézett, elkomolyodott arccal és üveges tekintettel csak ennyit mondott.
- Szerény természetem nem vonzza a Tündérlányokat, ezért nem volt még párom.
Laihil elmosolyodott, ezzel biztatva, hogy nincs minden veszve, még van ideje, ettől Gyiminek is jobb kedve lett.
- És te nem találkoztál az elmúlt évek alatt, neked megfelelő Tündével?
Kérdezte kicsit félve Gyimi, hogy kiderítse, nincs esetleg udvarlója Laihilnek.

- Természetes, hogy segítek, hisz én is Lombtünde vagyok, és ha már le szeretnék telepedni Álomfalván, akkor én is, aktívan ki szeretném venni a részem az itteni életből. Most már van segítséged, nem terheli a te vállad, minden feladat elvégzése.
Gyimi látta, Laihil arcán az őszinte mosolyt, mely a válaszai után fakad, a már sokat tapasztalt Lombtünde szívéből. Laihil válaszakor, nem mutatott bánatra utaló apró jelet sem, Gyiminek úgy tűnt, hogy nem is akart senkivel szoros köteléket kialakítani, a minden tekintetben, páratlan tulajdonságokkal bíró Lombtünde. Lefeküdt a fűbe Laihil mellé, és vele gyönyörködött a felhők lágyan ringó habjain.
- Magam is szépnek tartom a felhőket, mindnek története van, ha meghallgatod őket, mást és mást mesélnek magukról, amint kecsesen elsuhannak fejünk felett.
Gyiminek ekkor feltűnt, hogy Laihilt, habár csak egy pillanat erejéig is, de ismét régi, fájó emlékek gyötrik. Nem kérdezett rá, az amúgy is lelket szaggató emlékre, mert tolakodás, és tapintatlanság lett volna a részéről, legalább is így vélekedett.
- Sajnos nem tartanak méltó párnak, a Tünde lányok.
Hangzott el gyorsan a következő válasz, Gyimi szájából, hogy ismét pozitívabban csengő témára terelje a szót. És derült arccal fordult a fűben nyújtózó "Égi tüneményhez", hogy megnyugtassa, nem bánkódik ezen.
- Nem tudom, mi volt a kivetnivalójuk velem szemben, de nyilván okkal nem szerettek volna megismerni.
- Inkább így alakuljon mint, hogy csalárd Tündelányok, hazugságainak a hálójában szenvedjek.
Folytatta őszinte, és kiegyensúlyozott mosollyal, és hanglejtéssel a fiú. Majd elgondolkozott egy pillanatra, és így szólt.
- Milyen gyorsan tova szállt ez a nap is, már ébredezik a Hold a horizont alatt. Mikorra kell megírnod, azt a jelentést? Nem szeretném, ha az én hibámból késnél vele.

Gyimi érezte is már, ezt a belső késztetést, hogy kitárja szívének, lelkének leghőbb vágyait. Majd elégedett mosollyal feküdt vissza, a hátára, a puha fűbe, tudván szívesen van vele Laihil.
- Valóban kellemes a társaság, nem is tudnék mást elképzelni most magam mellé.
Szívesen megcsókolta volna Laihilt, de nem szeretett volna tolakodó lenni, még korainak tartott, egy ilyen határozott, és komoly tettet.
- Egyszer foglalt volt a szívem, de pusztán Plátói értelemben, nem kaphattam viszonzást érzelmeimre. Vízitünde volt, és már elfoglalták szívének hajadon szegletét, mire én megismerhettem.
Ekkor felült, hogy szemből is megcsodálhassa, Laihil ékes, színekben ponpázó alkalmi fejdíszét.
- Méltó kiegészítője, válladat takaró, hosszú, aranyszőke hajadnak.
Gyimi úgy gondolta, "nem fontos, mi van a hajában, bármi jól állna Laihilnek, az ő szépségével, minden más is megszépül". Ekkor egy mókus kezdett zörögni a fa, már hiányos lombkoronájában.
- Nézd csak, télire gyűjtöget.

- Nem bánta, hisz az ő szíve foglalt volt, nem is tudta, hogy irányában érzelmeket táplálok.
Gyimi elcsodálkozott Laihil képességén, és örömmel nézte, amint a kis állat elszaladt a gyümölccsel.
- Ez igazán szép, és kedves cselekedet volt.
Jegyezte meg Gyimi, és a melegség, amit a szívében érzett Laihil tette nyomán, rügyet fakasztott, annak a fának az egyik ágán, amelyik tövében békésen beszélgettek.
- Szerintem vissza fog jönni a mókus.
Szólalt meg halkan a fiú. Ekkor valóban feltűnt ismét, odaállt Laihil elé, nézte egy percig, majd egy ugrással, kényelembe helyezte magát a lány gyengéd, és oltalmazó karjaiban.
- Sok-sok évig gyakoroltam, mire sikerült megtanulni az állatokkal kommunikálni. Az imént, mikor elvette a diót, felajánlottam, hogy segítek neki gyümölcsöt keresni télire, ha visszajön, és velünk pihen.
S közben szemérmetlen mosollyal nézett Laihilre, mert neki is volt, egy különleges képessége.
- Van neki neve, Thor-nak hívják, ő mondta.
Gyimi ekkor láttott valami hihetetlen erőt Laihil tekintetében, de nem tudta mi okból csillantak fel, eme gyönyörű szemek, mint ezer csillag.

Gyiminek is úgy tűnt, hogy kiegészítik egymást Laihillel.
- Magam is gondoltam már arra, hogy beljebb kéne húzódnunk.
"Remélem egymás mellett lesz a szobánk", gondolta magában a fiú.
- Úgy vélem, nem csak egy éjszakára maradok Álomfalván.
Sejtelmes mosolyával, és és eme rövid mondatával, tűzet gyújtott Laihil szívében, mely tűz rögtön kiült a lány tekintetére.
- Viszlát Thor.
Miután a mókust maguk mögött hagyták, az ajtón túl, gyertyát gyújtottak, és tovább folytatták, az egész napos beszélgetést.
- Nem volt hiába való, a mai nap, tetszik az a hely.
Gyimi is bízott a mihamarabbi találkozásban, és nem is csak egyszeri találkozásra gondolt már.
- Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a szívélyes fogadtatást, a kedves bánásmódot, és a végtelen bizalmat, mellyel megajándékoztál engem, egy ismeretlent.
Laihil ölelésétől, teljesen megilletődött, egyáltalán nem számított rá, de kedves, és pozitív gesztusnak vélte, és gyengéden magához szorította a lányt. Mind ez egy pillanat eseményének tudható be. Majd mikor a lány elfordult, és felsietett az emeletre, Gyimi annyit fűzött még hozzá.
- Ha nem jön álom a szemedre, bátran gyere be szobámba, és folytatjuk eszmecserénket is, bármiről, ha szeretnél beszélgetni...
Majd nézte amint Laihil kecses mozgásával, aranyló hajával, kedves bájával, és elragadó mosolyával eltűnik az utolsó lépcsőfokok vonalában, a mennyezet takarásában. Majd ő is felment az emeleti részbe, és elfoglalt kicsi, de szolid, ellenben annál barátságosabb szobáját, hogy ezen hosszú nap után álomra hajtsa fejét,

- Nincs bent senki!
Hangzott el a mondat, de nem az ajtón túlról, hanem Laihil mögül. Megfordult, és meglepetten nézett a fiúra, aki nagy kerek szemekkel nézett vissza rá. Eddig is szépnek tartotta a lány, de ebben a sejtelmes ruhában, nagyobb tűz gyúlt Gyimi lelkében Laihil iránt, mint eddig bárki más irányában.
- Csak leszaladtam egy gyümölcsért. Kérsz? Hoztam neked is.
Gyimi kezében egy alma, egy barack, és egy körte volt.
- Nem tudtam melyiket szereted, így mindből hoztam egyet.
Laihil elvette az almát, majd rögtön bele is harapott, látszott, hogy az a kedvence.
- Kerülj beljebb szerény lakomba.
Mire leültek az ágyra, ami csak pár méterre van az ajtótól, már el is fogyott a gyümölcs. Ekkor már Gyimi nem tudott parancsolni lángoló érzéseinek, megfogta Laihil mindkét kezét, mélyen belenézett, a lány szemébe, mint ha az egész univerzum kiolvasható lenne belőle. Közel hajolt hozzá, hogy megcsókolja, lassan közelített ajkával, Laihil ajkaihoz, hogy biztos lehessen benne, a lány is ugyan azt szeretné.

A csók hatására, szinte együtt zakatolt a két Lombtünde szíve, mint a gyorsvonat.
- Megérte, hogy szokatlan, még a gondolat is, nem csak az érzés, hogy valaki ilyen hirtelen, és ennyire gyorsan közeledik hozzád. Remélem azért nem voltam nagyon tolakodó?.
Szabadkozott kicsit a fiú, de érezte, hogy nem, hisz Laihil visszacsókolt.
- Mióta eljöttem a Vízitündéktől, az óta nem volt hasonló kényelemben, és pompában részem. Több ez, mint amire számítottam. Kezed ügyességét, csak dicsérő szavak ékesíthetik.
- Bízom benne, hogy az imént történtek, nem szegik kedved, a velem való, jövőbeni beszélgetéseket, vagy programokat.